Ugye elkezdtem a Titok című sorozatot itt a blogomon. A legelső rész 2014. szeptemberében volt, ami eléggé későn volt. Megvan ennek az oka.
Előre is köszönöm!
Xxx
2015. június 16., kedd
Segítsetek! +Miért nem volt sokáig (nagyon sokáig) történet?
Hali. Segítségeteket kérem! :)
Ugye elkezdtem a Titok című sorozatot itt a blogomon. A legelső rész 2014. szeptemberében volt, ami eléggé későn volt. Megvan ennek az oka.
Szóval igen. Amint láthatjátok nagy fehérség van! És így nem nagyon szeretném nyilvánosságra tenni! :) Segítsetek légyszíves, hogy mi lehet a baja. Próbáltam megnézni, hogy hátha a betű hátterével van baj, de nem! Úgyhogy most nem tudom mit csináljak! :(
Előre is köszönöm!
Xxx
Ugye elkezdtem a Titok című sorozatot itt a blogomon. A legelső rész 2014. szeptemberében volt, ami eléggé későn volt. Megvan ennek az oka.
Előre is köszönöm!
Xxx
2014. szeptember 15., hétfő
Prológus
Írói előszó: Sziasztok! Végre itt a Prológusa a történetemnek! Már sokan írtátok, hogy írjam meg. Szóval, itt van. Üdv: Az író.
Horváth Rebeka, egy átlagos lány. Átlagos problémákkal. Átlagos napokkal. Egy lány aki szerelmes, egy Viktor nevű srácba. Aki minden lány álma. Végül megkapja, de vajon meddig fog tartani? Mikor már azt hisszük mindennek vége, felcsillan újra a remény. A lány, egy szörnyű szakítás után, nem csak Viktort vesztette el, hanem a nagymamáját is. Szörnyű halál érte, autó balesetet szenvedett. Rebeka, szörnyű traumába szenvedett, nagyon közel állt a mamájához. Végül, jött Viktor és itt csillant meg a remény. Újra összejöttek. De nem csak Viktor van, ott van Kiara is, Rebeka legjobb barátnője, Lili aki szintén a másik legjobb barátnője. És ott van Levi, aki Rebeka legjobb barátja. És ott van Viktor, aki Rebi szerelme. Ez az öt jóbarát nagyon jól elvannak, minden remek, és akkor azt hitted minden jó lesz? Nem. Minden megváltozott. Verekedések, balhék, elmúló szerelmek vagy éppen túlbuzgó. Rendőrég és börtön. Vajon Rebekát halál éri ? Viktort börtön ? Elkapják Jake-et, akiről kiderül, hogy évek óta körözött bűnöző ? Félelmek és rossz napok következnek. Rebeka úgy érzi romokban hever az élete,a barátai szépen sorban elmennek, kilakoltatják a családját és őt is, szinte már kórházban lakik, már öngyilkosságot szándékoz elkövetni, de egy fura hang megállítja, és itt lesz Rebi fura...fura dolog történik vele. Ekkor még senki nem számított semmire. Ám ekkor olyan dolog történik amire senki nem számított. Ha érdekel a történet további részei, maradj továbbra is velem!
Horváth Rebeka, egy átlagos lány. Átlagos problémákkal. Átlagos napokkal. Egy lány aki szerelmes, egy Viktor nevű srácba. Aki minden lány álma. Végül megkapja, de vajon meddig fog tartani? Mikor már azt hisszük mindennek vége, felcsillan újra a remény. A lány, egy szörnyű szakítás után, nem csak Viktort vesztette el, hanem a nagymamáját is. Szörnyű halál érte, autó balesetet szenvedett. Rebeka, szörnyű traumába szenvedett, nagyon közel állt a mamájához. Végül, jött Viktor és itt csillant meg a remény. Újra összejöttek. De nem csak Viktor van, ott van Kiara is, Rebeka legjobb barátnője, Lili aki szintén a másik legjobb barátnője. És ott van Levi, aki Rebeka legjobb barátja. És ott van Viktor, aki Rebi szerelme. Ez az öt jóbarát nagyon jól elvannak, minden remek, és akkor azt hitted minden jó lesz? Nem. Minden megváltozott. Verekedések, balhék, elmúló szerelmek vagy éppen túlbuzgó. Rendőrég és börtön. Vajon Rebekát halál éri ? Viktort börtön ? Elkapják Jake-et, akiről kiderül, hogy évek óta körözött bűnöző ? Félelmek és rossz napok következnek. Rebeka úgy érzi romokban hever az élete,a barátai szépen sorban elmennek, kilakoltatják a családját és őt is, szinte már kórházban lakik, már öngyilkosságot szándékoz elkövetni, de egy fura hang megállítja, és itt lesz Rebi fura...fura dolog történik vele. Ekkor még senki nem számított semmire. Ám ekkor olyan dolog történik amire senki nem számított. Ha érdekel a történet további részei, maradj továbbra is velem!
2014. szeptember 14., vasárnap
A titok 1.rész
Két ápoló nő nézett rám és egy fő orvos. Mind a kettőjükön egy maszk volt ami eltakarta a szájuk és az orruk környékét. Ez mind amire emlékszem ...
A baleset előtt
Szép nap ... nak indult volna, ha nem lettem volna élet-halál között.
- Elmentem! - kiáltottam fel anyának. Kinyitottam az ajtót és Viktorral találtam magam szemben. Egy gyors csókkal köszöntöttük egymást majd kézen fogva kisétáltunk az előkertből, és indulhattunk is. Hogy hova? Fogalmam sincs, el valamerre.
Egy piros, fehér pöttyös labdát láttunk elgurulni előttünk. Csodálkozva néztünk.
- Ahol labda van, ott van gyerek is. - néztem mosolyogva Viktorra. Furán nézett rám, végül megvonta a vállát.
- Menjünk utána! - mondta röhögve Viktor.
És kábé öt perc múlva már sírtam, hogy menjünk el innen. Egy nagyon furcsa helyre érkeztünk...ki volt pusztulva az egész, romos házak és ház maradványok mindenhol, sátrak, egy nagy kút, föld út mindenhol... ijesztő volt. Viktor próbált nyugtatni de nem ment, eddig még ezt a helyet nem ismertem. Olyan érzésem volt, mintha valaki jönne mögöttünk. Egyre szorosabban fogtam Viktor kezét, féltem. Nagyon. Nem tudom, miért vagyok még mindig itt. Akár el is futhatnék. De itt maradok, Viktor mellett. Hirtelen egy nagyon furcsa, mély hang hallatszott mellőlünk.
- Ezt keresitek? - szólt a bokor mögül a mély hang. Ezt nem hiszem el! Kidobta a mély hangú ember, a bokor mögül a labdát! Azt a labdát ami után jöttünk. A labda előttünk érkezett le, egy átlátszó madzag lógott róla. És ekkor leesett, ez a mély hangú ember vezetett minket ide! Vajon ki ez? Félve ránéztem Viktorra, ideges volt és feszült.
- Jake. - bólintott Viktor.
- Ááá, Viktor. - bújt elő a bokor mögül. Úgy 80-70 év körül lehetett. Ősz haja volt, ami már kezdett ritkulni, egy kicsit barna bőre volt, és még inkább barnától látszott a sok portól és kosztól ami ráragadt. Szakadt pólóban volt és szakadt nadrágban. Büdös volt. Mármint az ember, akit ezek szerint Jake-nek hívnak. - És ki a kis barátnőd ? - indult meg felém. Már éppen nyúlt volna hozzám, amikor Viktor keze suhant el előttem és hátra lökte azt az embert.
- Őt sürgősen felejtsd el! - emelte fel a hangját.
- Csak érdeklődtem, kedves, Viktor. - bólintott majd gúnyosan elmosolyodott. Hirtelen felnevetett Jake amitől láttam a fogait, sárgák voltak és csak négy darab volt neki. Valószínűleg egy hajléktalan.
- Mi van most? Nem értem? Ő kicsoda? Viktor, szólalj már meg! - akadtam ki teljesen.
- Figyelj - nézett mélyen a szemembe. - Régen volt egy-két balhém vele, volt rossz időszakom amikor erre jártam...
- Értem... - motyogtam totál megsemmisülve. - De mit akar? - kérdeztem kiakadva.
- Hát azt, hogy, ezt nehéz elmondani, de... - kezdte de hirtelen hátulról egy kéz ragadta meg Viktor vállát és rántotta le a földre. Ösztönösen felsikítottam. Az öregember betette két ujját a szájába és fütyült egy hatalmasat. Mi történik itt? Mi ez az egész? Viktor mit titkol? Nem értem!!! Hirtelen hátulról valaki elkapott, Jake hívta az embereit. Jajj, ne!
- VIKTOR! - üvöltöttem el magam hisztérikusan mert közben elkezdtek elhúzni a helyszínről. Viktor, próbált kibontakozni Jake szorításából, amikor sikerült előre futott, felém. Ez az egész egy pár másodperc alatt történt. Jake felemelt a földről egy vas ásót, és Viktor után szaladt. Próbáltam kiáltani neki, hogy vigyázzon, de épp, hogy ki mondtam azt, hogy "vigyázz", már be fogták a számat. Nem tudtam, kik ezek. Teljesen kétségbe voltam esve. Még csak hátra se tudtam nézni, hogy kik azok akik elkaptak engem. Közben Viktor ide ért hozzám. Látta, hogy mindjárt ideg összeroppanást kapok, megsimította az arcom.
- Ne félj! - suttogta. Nem akarta mutatni, de ő is félt.
- Szeretlek! - kiáltottam. Igaz, hogy Viktor úgy tíz centire állt tőlem. Igaz, hogy alig lehetett kivenni a szavakat, mert közben be volt fogva a szám. De, Viktor értette. Válaszra nyitotta a száját, de hirtelen Jake csapta le hátulról a vas lapáttal. Felordítottam. Erősen megharaptam annak a tagnak a kezét, aki befogta a szám, hirtelen elkapta a kezét. Ettől megbírtam fordulni és "nekem már minden mindegy" alapon ökölbe szorítottam a kezem, és bevertem mind a háromnak akik lefogtak. Az egyiknek sikeresen sikerült eltalálnom az orrát, ami eltört, sajnos orra felcsúszott az agya szegélyére, amitől azonnali halált kapott. Ott elhalálozott. A másik kettő meg csak el voltak azzal, hogy fáj nekik a szemük. Ahogy tehettem, bőgve lerogytam Viktor mellé, vérzett a feje. Ettől még jobban bőgtem. Nagyon féltem, nem tudtam mit csináljak. Az is lehet, hogy ez a vég, és például ezek a tagok kannibálok, szenvedélyesen megcsókoltam a földön fekvő, vérző fejű Viktort. Mikor bőgve felnéztem, abban a pillanatban felrántottak a földről. Láttam, hogy Viktor ébredezik.
- Viktor! - kiáltottam, láttam, hogy erre felpattant a szeme.
Kiabáltam neki, hogy hívja a rendőrséget, de nem tudta, Jake végig ott volt. Esélyünk se volt. Semmire.
- Nyugi kislány! - ordította mögülem az egyik ember, aki a karomat fogta le, hirtelen szúró és nagyon erős fájdalmat éreztem a bordám környékén. A hirtelen fájdalomtól felordítottam. Még hallottam, hogy Viktor ordítja a nevemet. Aztán, hirtelen minden elhomályosodott. Lerogytam a földre, éreztem, hogy még egyszer belém rúgtak, a sebem helyénél, amit a rozsdás réz tőr okozott. Ekkor még felakartam ordítani de nem bírtam megszólalni, eldőltem a földön, miközben ordítás ként csak nyögtem egyet (más nem jött ki a torkomon) és hirtelen képszakadás. Elsötétült minden.
A baleset előtt
Szép nap ... nak indult volna, ha nem lettem volna élet-halál között.
- Elmentem! - kiáltottam fel anyának. Kinyitottam az ajtót és Viktorral találtam magam szemben. Egy gyors csókkal köszöntöttük egymást majd kézen fogva kisétáltunk az előkertből, és indulhattunk is. Hogy hova? Fogalmam sincs, el valamerre.
Egy piros, fehér pöttyös labdát láttunk elgurulni előttünk. Csodálkozva néztünk.
- Ahol labda van, ott van gyerek is. - néztem mosolyogva Viktorra. Furán nézett rám, végül megvonta a vállát.
- Menjünk utána! - mondta röhögve Viktor.
És kábé öt perc múlva már sírtam, hogy menjünk el innen. Egy nagyon furcsa helyre érkeztünk...ki volt pusztulva az egész, romos házak és ház maradványok mindenhol, sátrak, egy nagy kút, föld út mindenhol... ijesztő volt. Viktor próbált nyugtatni de nem ment, eddig még ezt a helyet nem ismertem. Olyan érzésem volt, mintha valaki jönne mögöttünk. Egyre szorosabban fogtam Viktor kezét, féltem. Nagyon. Nem tudom, miért vagyok még mindig itt. Akár el is futhatnék. De itt maradok, Viktor mellett. Hirtelen egy nagyon furcsa, mély hang hallatszott mellőlünk.
- Ezt keresitek? - szólt a bokor mögül a mély hang. Ezt nem hiszem el! Kidobta a mély hangú ember, a bokor mögül a labdát! Azt a labdát ami után jöttünk. A labda előttünk érkezett le, egy átlátszó madzag lógott róla. És ekkor leesett, ez a mély hangú ember vezetett minket ide! Vajon ki ez? Félve ránéztem Viktorra, ideges volt és feszült.
- Jake. - bólintott Viktor.
- Ááá, Viktor. - bújt elő a bokor mögül. Úgy 80-70 év körül lehetett. Ősz haja volt, ami már kezdett ritkulni, egy kicsit barna bőre volt, és még inkább barnától látszott a sok portól és kosztól ami ráragadt. Szakadt pólóban volt és szakadt nadrágban. Büdös volt. Mármint az ember, akit ezek szerint Jake-nek hívnak. - És ki a kis barátnőd ? - indult meg felém. Már éppen nyúlt volna hozzám, amikor Viktor keze suhant el előttem és hátra lökte azt az embert.
- Őt sürgősen felejtsd el! - emelte fel a hangját.
- Csak érdeklődtem, kedves, Viktor. - bólintott majd gúnyosan elmosolyodott. Hirtelen felnevetett Jake amitől láttam a fogait, sárgák voltak és csak négy darab volt neki. Valószínűleg egy hajléktalan.
- Mi van most? Nem értem? Ő kicsoda? Viktor, szólalj már meg! - akadtam ki teljesen.
- Figyelj - nézett mélyen a szemembe. - Régen volt egy-két balhém vele, volt rossz időszakom amikor erre jártam...
- Értem... - motyogtam totál megsemmisülve. - De mit akar? - kérdeztem kiakadva.
- Hát azt, hogy, ezt nehéz elmondani, de... - kezdte de hirtelen hátulról egy kéz ragadta meg Viktor vállát és rántotta le a földre. Ösztönösen felsikítottam. Az öregember betette két ujját a szájába és fütyült egy hatalmasat. Mi történik itt? Mi ez az egész? Viktor mit titkol? Nem értem!!! Hirtelen hátulról valaki elkapott, Jake hívta az embereit. Jajj, ne!
- VIKTOR! - üvöltöttem el magam hisztérikusan mert közben elkezdtek elhúzni a helyszínről. Viktor, próbált kibontakozni Jake szorításából, amikor sikerült előre futott, felém. Ez az egész egy pár másodperc alatt történt. Jake felemelt a földről egy vas ásót, és Viktor után szaladt. Próbáltam kiáltani neki, hogy vigyázzon, de épp, hogy ki mondtam azt, hogy "vigyázz", már be fogták a számat. Nem tudtam, kik ezek. Teljesen kétségbe voltam esve. Még csak hátra se tudtam nézni, hogy kik azok akik elkaptak engem. Közben Viktor ide ért hozzám. Látta, hogy mindjárt ideg összeroppanást kapok, megsimította az arcom.
- Ne félj! - suttogta. Nem akarta mutatni, de ő is félt.
- Szeretlek! - kiáltottam. Igaz, hogy Viktor úgy tíz centire állt tőlem. Igaz, hogy alig lehetett kivenni a szavakat, mert közben be volt fogva a szám. De, Viktor értette. Válaszra nyitotta a száját, de hirtelen Jake csapta le hátulról a vas lapáttal. Felordítottam. Erősen megharaptam annak a tagnak a kezét, aki befogta a szám, hirtelen elkapta a kezét. Ettől megbírtam fordulni és "nekem már minden mindegy" alapon ökölbe szorítottam a kezem, és bevertem mind a háromnak akik lefogtak. Az egyiknek sikeresen sikerült eltalálnom az orrát, ami eltört, sajnos orra felcsúszott az agya szegélyére, amitől azonnali halált kapott. Ott elhalálozott. A másik kettő meg csak el voltak azzal, hogy fáj nekik a szemük. Ahogy tehettem, bőgve lerogytam Viktor mellé, vérzett a feje. Ettől még jobban bőgtem. Nagyon féltem, nem tudtam mit csináljak. Az is lehet, hogy ez a vég, és például ezek a tagok kannibálok, szenvedélyesen megcsókoltam a földön fekvő, vérző fejű Viktort. Mikor bőgve felnéztem, abban a pillanatban felrántottak a földről. Láttam, hogy Viktor ébredezik.
- Viktor! - kiáltottam, láttam, hogy erre felpattant a szeme.
Kiabáltam neki, hogy hívja a rendőrséget, de nem tudta, Jake végig ott volt. Esélyünk se volt. Semmire.
- Nyugi kislány! - ordította mögülem az egyik ember, aki a karomat fogta le, hirtelen szúró és nagyon erős fájdalmat éreztem a bordám környékén. A hirtelen fájdalomtól felordítottam. Még hallottam, hogy Viktor ordítja a nevemet. Aztán, hirtelen minden elhomályosodott. Lerogytam a földre, éreztem, hogy még egyszer belém rúgtak, a sebem helyénél, amit a rozsdás réz tőr okozott. Ekkor még felakartam ordítani de nem bírtam megszólalni, eldőltem a földön, miközben ordítás ként csak nyögtem egyet (más nem jött ki a torkomon) és hirtelen képszakadás. Elsötétült minden.
2014. augusztus 27., szerda
Gondolatok...
Úgy döntöttem, hogy előveszem a naplómat, átnézem, hogy miket írtam bele. Most is írni fogok bele. Emlékszem, kiskoromban imádtam naplóba írni, talán ha most is elkezdek írni, talán kedvet kapok hozzá.
Egy nagy bögre kakaóval huppantam le a fotelbe. Remegő kézzel elővettem a naplómat, majd megkerestem a kulcsát. Kinyitottam, éreztem ahogyan könny szökik a szemembe. Úristen! De rég volt! Nyolc évesen kezdtem a naplóírást. Tudjátok, az ilyen csúnya gyerek írás, nagy betűk, nem jól leírt szavak. Istenem, de rég volt! Ahogy lapoztam az oldalakat, megállás nélkül mosolyogtam. Öröm és szomorúság mosolya volt az! Akkor még nem volt anya és apa, anya-apa volt. Akkor még volt mama. Akkor még nem volt Kiki...Levi,Lili...és Viktor. Talán régen jó volt, talán nem. Alaposan átolvastam az összes oldalt, mikor az utolsó teleírt oldalhoz értem, sóhajtottam egy nagyot. Elkezdtem megírni hat év után újra, hihetetlen hogy egy évig írtam bele, jó volt, meg minden. És akkor, puff. Egyszer csak eldobtam. Nem írtam bele többször, felnőttem. Nem tudom, fura, hogy egy gyerekkori napló, ilyen hatással lesz rám. Talán mert akkor minden szebb volt. Remegő kézzel előkaptam a tollamat, beleittam a kakaómba, vettem egy mély levegőt és elkezdtem.
"2014. 08. 27.
Kedves naplóm!
Rebeka vagyok, tudod, az a kislány aki még két copfban hordta a haját és szoknyákat hordott. És, most itt vagyok...megint. 16 évesen, egy legjobb barátnővel, egy baráttal és még kettő hihetetlenül jó baráttal. Felnőttem, kontyolva hordom a hajam, kiengedve és egy copfba. Divatos ruhákat hordok, gimibe járok. Ez már nem az a kislány aki volt. Akkor mesélek neked, hogy mi történt így hat év alatt...
Igazából az emlékek már kezdenek elhomályosodni, úgyhogy az általános iskolás évemet hagyjuk.
Gimibe járok, nehezebbek az órák...milyen jó volt amikor még csak azt tanultuk, 1+1 az kettő...de már nem, annak örülök ha egy számot látok a matek egyenletekbe. Jött Kiki a legeslegjobb barátnőm, és jött Viktor. A BARÁTOM. Csupa nagy betűvel. Aztán jött Lili és Levi. Ilyenkor mindig azt hiszik, hogy testvérek. Pedig nem. Csak rímel a nevük ☺Hmmm...elképzeltem az esküvőmet. Viktor ott áll az oltár előtt, üvölt a hangfalakból Mika - Happy Endding című dala, kint lenne a virágok közt. És....áá, túl messzire mentem. Még nem is tartunk ott, volt olyan amikor egy nap után szétmentünk :D Amikor mama meghalt, szóval....miután mama meghalt. Bocsánat naplóm amiért elkenődött a középső pár sor, csak egy nagy könnycsepp...amit már beszívott a napló papírjai. Kérdezheted. Te sírsz ? Válaszom. Nem, csak bele ment valami. Kérdezheted. Mi? Válaszom. Egy emlék. Tudod, naplóm. Erről nehéz beszélni, szóval akkor, még öngyilkos is akartam lenni, leakartam ugrani 6 méter magasról. Viktor elkapott és akkor...khm..újra összejöttünk. Még írhatnék, rengeteg, rengeteg oldalt, mert tömérdek információ van a fejemben, és nagyon sok dolog történt 6 év alatt. Szóval, megyek. Elfogyott a kakaóm.
Rebeka ♥☺ "
Könnyes szemmel feltápászkodtam a fotelről, a konyhában elég nagy zajjal csináltam kakaót, széttört a bögrém, felsöpörtem a maradványait. Vettem egy új bögrét. Öntöttem bele tejet, és amíg a kakaóhoz való tej, melegedett a mikróban üzenetem jött. Hirtelen felnevettem, huppsz. Elfelejtettem, hogy ma Kikivel kellett volna találkoznom. Ráadásul még nem is szóltam neki hogy nem megyek. Igazából azért nevettem fel, mert 22:56 volt és ezt írta: én meg vissza:
Egy nagy bögre kakaóval huppantam le a fotelbe. Remegő kézzel elővettem a naplómat, majd megkerestem a kulcsát. Kinyitottam, éreztem ahogyan könny szökik a szemembe. Úristen! De rég volt! Nyolc évesen kezdtem a naplóírást. Tudjátok, az ilyen csúnya gyerek írás, nagy betűk, nem jól leírt szavak. Istenem, de rég volt! Ahogy lapoztam az oldalakat, megállás nélkül mosolyogtam. Öröm és szomorúság mosolya volt az! Akkor még nem volt anya és apa, anya-apa volt. Akkor még volt mama. Akkor még nem volt Kiki...Levi,Lili...és Viktor. Talán régen jó volt, talán nem. Alaposan átolvastam az összes oldalt, mikor az utolsó teleírt oldalhoz értem, sóhajtottam egy nagyot. Elkezdtem megírni hat év után újra, hihetetlen hogy egy évig írtam bele, jó volt, meg minden. És akkor, puff. Egyszer csak eldobtam. Nem írtam bele többször, felnőttem. Nem tudom, fura, hogy egy gyerekkori napló, ilyen hatással lesz rám. Talán mert akkor minden szebb volt. Remegő kézzel előkaptam a tollamat, beleittam a kakaómba, vettem egy mély levegőt és elkezdtem.
"2014. 08. 27.
Kedves naplóm!
Rebeka vagyok, tudod, az a kislány aki még két copfban hordta a haját és szoknyákat hordott. És, most itt vagyok...megint. 16 évesen, egy legjobb barátnővel, egy baráttal és még kettő hihetetlenül jó baráttal. Felnőttem, kontyolva hordom a hajam, kiengedve és egy copfba. Divatos ruhákat hordok, gimibe járok. Ez már nem az a kislány aki volt. Akkor mesélek neked, hogy mi történt így hat év alatt...
Igazából az emlékek már kezdenek elhomályosodni, úgyhogy az általános iskolás évemet hagyjuk.
Gimibe járok, nehezebbek az órák...milyen jó volt amikor még csak azt tanultuk, 1+1 az kettő...de már nem, annak örülök ha egy számot látok a matek egyenletekbe. Jött Kiki a legeslegjobb barátnőm, és jött Viktor. A BARÁTOM. Csupa nagy betűvel. Aztán jött Lili és Levi. Ilyenkor mindig azt hiszik, hogy testvérek. Pedig nem. Csak rímel a nevük ☺Hmmm...elképzeltem az esküvőmet. Viktor ott áll az oltár előtt, üvölt a hangfalakból Mika - Happy Endding című dala, kint lenne a virágok közt. És....áá, túl messzire mentem. Még nem is tartunk ott, volt olyan amikor egy nap után szétmentünk :D Amikor mama meghalt, szóval....miután mama meghalt. Bocsánat naplóm amiért elkenődött a középső pár sor, csak egy nagy könnycsepp...amit már beszívott a napló papírjai. Kérdezheted. Te sírsz ? Válaszom. Nem, csak bele ment valami. Kérdezheted. Mi? Válaszom. Egy emlék. Tudod, naplóm. Erről nehéz beszélni, szóval akkor, még öngyilkos is akartam lenni, leakartam ugrani 6 méter magasról. Viktor elkapott és akkor...khm..újra összejöttünk. Még írhatnék, rengeteg, rengeteg oldalt, mert tömérdek információ van a fejemben, és nagyon sok dolog történt 6 év alatt. Szóval, megyek. Elfogyott a kakaóm.
Rebeka ♥☺ "
Könnyes szemmel feltápászkodtam a fotelről, a konyhában elég nagy zajjal csináltam kakaót, széttört a bögrém, felsöpörtem a maradványait. Vettem egy új bögrét. Öntöttem bele tejet, és amíg a kakaóhoz való tej, melegedett a mikróban üzenetem jött. Hirtelen felnevettem, huppsz. Elfelejtettem, hogy ma Kikivel kellett volna találkoznom. Ráadásul még nem is szóltam neki hogy nem megyek. Igazából azért nevettem fel, mert 22:56 volt és ezt írta: én meg vissza:
2014. augusztus 6., szerda
"Gipsz van a fejeden?"
Elfeledtette velem, mamát, a mai nap őszintén nevettem fel, minden alkalommal, őszintén mosolyogtam minden alkalommal. Igaz, Kiki eddig is az én Legjobb barátnőm volt. És ez nem is változott. :) Akkor csak szépen sorba...
Reggel kócos hajjal, kisírt szemekkel ébredtem, és szerintem az összes világfájdalom rajtam volt...egészen eddig. Mert SMS-t kaptam...Viktortól. Rögtön elöntött a boldogság, az üzibe ez állt: "Ugye tudod, hogy **** (cenzúrázva) örülök neki, hogy újra összejöttünk? És azt ugye tudod, hogy nem gondoltam komolyan, amikor azt mondtad, hogy szégyellek mások előtt? Szeretlek. (bah, rossz kimondani/leírni fiú vagyok, nem írhatok ilyet,pfff) xxx" őszintén felnevettem. Gyorsan visszaírtam...öö, pár üzenetváltás közben, Kiki szakította meg a "virtuális" szerelmünket. Kiki gördeszkával a kezében, ördögvillát mutatva, kinyújtott nyelvvel nézett rám a telefonom kijelzőjéről. Kicsit gondolkoztam, hogy mennyire lehet bolond az én legjobb barátnőm. De, én ezért szeretem. Amúgy közben Ariana már nagyban énekelt (Ariana Grande - Problem ft. Iggy Azaela). Kiki már napok óta azzal fáraszt, hogy töltsem le mert állítólag "brutál jó zene" (jó, nem pontosan így mondta, de a lényeg ez) Mindegy.
- Rebiiiii! Ááá! Találtam egy nagyon helyes fiúúút! - nyafogott a telefonba.
- Ööö...oké. Ezért hívtál? - nevettem fel. - Egyébként...én mér megtaláltam...újra... - motyogtam.
- Rebeka! Horváth Rebeka! Mi az amiről én nem tudok? - váltott át "fontoskodóra" én meg megint felnevettem, a mai nap úgy látszik nem leszek szomorú, igen, ők igaz barátok. Kiki, Viktor, Lili és Levi ♥ Amíg ezen gondolkoztam, Kiki megint kiabált, hogy: Rebeka! Szólalj meg! Ööö...rögtön észhez kaptam (egyébként nem is gondolkoztam sokáig, de Kiki ilyen türelmetlen lány :)). Sóhajtottam egy nagyot és elmeséltem az egészet.
- Hű. - mondta Kiki egy kis hallgatás után.
- Ez az. Hű. Szerintem is... - mondtam magamba vigyorogva.
- De...izéé...komolyan kiakartál ugrani az ablakból??! - kérdezte mérgesen és aggódva egyszerre.
- Hát, aha. - dünnyögtem.
- Oké, csajszi. Akkor ismertetem a tervet. Átmegyek hozzád, viszek vígjátékokat, lányos magazinokat, csokit, popcornt és sok-sok mindent. Aztán elmegyünk valahova shoppingolni, vagy csak mászkálni a városba... - "ismertette" velem a tervet. Hát oké. - de előtte átküldöm a képet. - fejezte be.
- Milyen képet?
- Rebi! Amiről beszéltem! - mondta hüledezve. Ahha. Átküldi a "nagyon helyes" fiú képét. Hát, oké. Erre is csak azt tudom mondani. Letettük és pár perc múlva jött az MMS.
keresgetett és kiszemelte őt, egyébként szerintem valami angol gyerek, de én aztán végkép nem tudom). Aztán az a terve, hogy ráír Face-n. Hát, jó. Legyenek boldogok :) Egyébként még mindig nem értem, mi tetszik neki annyira benne...
Délután kettőkor csengettek, éppen facebookoztam és nagyban chateltem Lilivel, amikor anya felordított: "Rebeka! Kiara jött!". Hát, jó. Szenvedősen feltápászkodtam az asztaltól és éppen nyitottam az ajtót, amikor Kiki is, ugyanakkor nyitotta ki az ajtót. Ő egy másodperccel gyorsabb volt. Nos, úgy van, hogy befelé nyílik az ajtó...ebből már gondolhatjátok. Bamm...Puff...Auch. Jól homlokon talált az ajtó. Kiki, mint valami hülye, belépett a szobámba, ledobta a cuccait az ágyra és körbe-körbe forgolódott...gondolom engem keresett. Ahogy osztálytársam mondaná erre: Ijjjá. És utána én, mint valami hülye mondtam egy "itt vagyok **** (cenzúrázva) " annyira szerencsétlennek éreztem magam, hogy az hihetetlen. Kiki értetlenül odajött hozzám, megfogta a karomat, és oda mentünk az ágyhoz, vagy fél percig ültünk, egymást lesve, pókerarccal. Gondolom, ő is éppen gondolta át a dolgokat, hogy most "mi történt???". Mindketten az ajtóhoz néztünk, végül utoljára egymásra, és kész, talált. Fetrengtünk a röhögéstől, majd még jobban, mert Kiki annyira röhögött, hogy szó szerint, leesett az ágyról. Nevetés közben mondta hogy "auch" majd én is annyira nevettem, hogy már a könnyeimet törölgettem, végül lefeküdtem az ágyra, tök jó volt, én az ágyon fetrengek, Kiki meg a földön. Klassz volt. Végül már annyira nem bírtam nevetni, mert annyira fájt a homlokom. Kiki észre is vette...
- Iijj, Rebi, be van dagadva... - húzta el a száját. Hát igen...khm. A tükörképemet látva...egy másik fej nőtt a homlokomra. Úristen. Ez milyen morbid már! És ekkor, anyu nyitott be.
- Megyünk az orvoshoz. - jelentette ki. Ennyi volt, rám nézett.
- Ne máááár! - háborodtunk fel egyszerre Kikivel. Anyu gyilkos pillantásokat vetett rám, végül beadtam a derekam.
Kikivel az orvosi várakozóban ültünk, amikor végre, valahára bemehettem.
Végre valahára, kijöhettem onnan, gyógyszertár szag volt. Bah. Egy nagy kötéssel jöttem ki. Ami..egészen átérte a fejemet. De, csak a homlokom lett körbetekerve fáslival, meg adtak krémet, hogy "kenegessem". Aha, jó, persze. Pff. Amint kiléptem az ajtón Kiki csodálkozva nézett rám.
- Gipsz van a fejeden? - kérdezte, én meg értetlenül néztem rá.
- Mi? Nem, csak... - kezdtem, de látva Kiki buta fejét, inkább abbahagytam a mondatot. Inkább ráhagytam a dolgot. - Igen, az. - legyintettem.
Hazaérve, érdekes dolog fogadott...
Ezt nem hiszem el! Kiki feltett rólam egy képet! 5 perce készült! Mindenki ezzel fog szekálni, és...igen, ezzel is szekáltak...
Ezért nagyon haragudtam Kikire, de megbocsájtottam neki. Kiara nálam aludt, egyszerűen ő a legjobb barátnő ♥
2014. július 15., kedd
Happy Rebi ♥ V+R
*Fecó szemszögéből...ő a szomszéd*
Engem is mélyen érintett, hogy Kati néni elment tőlünk...
Rebi már napok óta ki sem mozdult a házból, láttam. Hiszen a szomszédja vagyok, és mint minden ember, én is kiszoktam nézni az ablakon. Mostanában nem szokott találkozni azzal a csini, barna hajú lánnyal (azt hiszem Kiarának hívják). Nem szokott találkozni Lilivel (őt személy szerint ismerem). Nem szokott találkozni azzal a fiúval, akinek ilyen barnás haja van (Viktor, igen, így hívják). És nem szokott találkozni Levivel, Levit ismerem, jött hozzám ötletet kérni, hogy hogyan szedhetné fel Kiarát. Egyébként én Feri vagyok...de mindenki csak Fecónak hív.
Leugrottam gyorsan a szemközti vegyes boltba, és Viktor (felismertem) ott bandázott.
- Ööö...szia. Viktor. Ugye? - kérdeztem, és nagyon reméltem, hogy nem tévesztettem össze valaki mással.
- Ja. Lökjed, mi van? - kérdezte lazán.
- Ismered Horváth Rebekát? - kérdeztem, természetesen tudtam a választ, de attól még megkérdeztem. Láttam, hogy Viktor zavarba jött. Vajon tetszik neki Rebi? Mert én csak arról tudtam, hogy Rebinek tetszik. Mindegy.
- Ööö...ja, persze. Valami baj történt vele? - kérdezte, enyhe aggodalommal.
- Nem, erről szó sincs. - ráztam meg gyorsan a fejemet, majd hátulról valaki leszólított, hogy mennyek már be a boltba, mert elállom az utat. Gyorsan bementem, biccentettem Viktornak, hogy kövessen. Bementünk, gyorsan felkaptam kettő dobozos sört, majd tovább mondtam Viktornak. - Te tudtad, hogy Kati néni... - kezdtem, de ő csak vadul bólogatott. Gondolom tudta. - Oké, szóval. Rebi teljesen ki van bukva...nem látom őt már napok óta. Nem lehetne, hogy esetleg... - kezdtem, de Viktor megelőzött.
- Aha. Átmegyek hozzá. - mondta, én meg hálásan elmosolyodtam. Végül úgy döntöttem, hogy majd én is megyek. Jóban vagyok Rebivel... Még vettem egy 2 literes kólát meg egy pár chipset, és még pluszban egy Red Bullt. Kifizettem, majd gyorsan kifutotta az üzletből, hátha még utolérem Viktort. Szerencsémre nem mentek messze.
- Viktor! - kiáltottam. Viktor amolyan "mi van már megint, idegen akit még csak párszor láttam, azt is Rebi miatt?!" nézéssel jött oda hozzám. Unottan zsebre vágta a kezét, és mint aki szívességet tett volna, rám nézett. - Nem lenne szabad elmondanom...de akkor már mindegy. - mondtam bevezetés ként. Viktor türelmetlenül nézett rám. - Ugye tudod, hogy Rebi szerelmes beléd? - kérdeztem elcsukló hangon, és hirtelen lelki-ismeret furdalásom lett, nem szabadott volna megkérdeznem (vagyis inkább kijelentettem). Francba. Viktor vigyorogva beleivott a 7 Up-jába és végre megszólalt.
- Persze... - mondta ki lazán, én meg megkönnyebbültem. - Jártunk is...pár napig. - mondta szomorú mosollyal az arcán. Áhhháá. Én erről nem is tudtam.
- Ja, akkor oké. - mondtam, majd oda nyújtotta a kezem. - Fecó - ahelyett, hogy megrázta volna a kezem, ökölbe szorította a sajátját és "öklöztünk" egyet, miután én is így tettem. Elköszöntünk, de előtte megbeszéltük, hogy fél óra múlva, találkozunk Rebiék háza előtt.
"Ding-Dong". Csöngettünk be Rebi "házába" fél óra múlva, Viktorral. Az apukája nyitott ajtót könnyes szemmel. Ezek szerint megtudta, hogy elhunyt az anyukája.
- Szia, Fecó! - köszönt Rebi apja, kezet fogtam vele, majd Viktor is ugyanígy tett. Gabi (Gábor, Rebi apja) beengedett minket, majd mondta, hogy mennyünk fel nyugodtan Rebihez. Egyébként, Rebi és köztem 8 év van. Mindegy. "Kop-kop". Viktor bekopogott. Nem kaptunk választ. "Kop-kop". Bekopogtam. Nem kaptam választ. "Kop-kop". Kopogott be Viktor kicsit erősebben. Végre, Rebi megszólalt.
- Ha mama vagy bejöhetsz. Ha nem, akkor nem. - mondta, halkan, rekedt hangon, de tökéletesen lehetett hallani. Viktor elengedte füle mellet a mondatot és benyitottunk. Rebi a fotelén ült. Úgy ült, mintha törökülésbe lenne de az egyik lába be volt hajlítva, és azon támasztotta az állát. Könnyes volt a szeme, a sok sírástól csak úgy csillogott, egy zsepit szorongatott, és mellette egy százas zsepi csomag.
- Szia! - intettem, majd némi habozás után, leültem az ágyára. Köszönt, majd kigördült egy újabb könnycsepp, éppen beszélgettem vele, amikor Viktor lépett be a szobába. Amint észrevette, gyorsan megtörölte a szemét és azt hiszem, őszintén elmosolyodott.
- Vi...Vi...Viktor...szia! Mit keresel itt? - mondta halkan, láttam rajta, hogy kereste a szavakat. Aranyos amikor zavarba jön.
- Szia...hogy vagy? - kérdezte.
- Őszintén? Rosszul. Én tudom, hogy még él. Tudom, hogy még él mama! TUDOM! - akadt ki teljesen. - Nem hiszem el! Én ezt nem hiszem el! ÉL! Még él! - sírt. Nagyon. Majd hirtelen felállt és az ablakhoz rohant.
- Rebi! Kati néni, már...nem...él - mondtam ki nehezen. Rebi hátra fordult és egyfolytában patakoztak a könnyei.
- Rebi! Mi a francot csinálsz? Ki ne ugorj! Hallod! - indult meg felé Viktor idegesen, mivel Rebi nyitotta az ablakot. Én meg azt se tudtam mit csináljak. Lefagytam.
- Azt mondják, hogy vége, ennyi, nem él? - kérdezte egyfolytában könnyezve. - Rendben. - bólintott. - Akkor utána megyek. - mondta, az egész három másodperc alatt történt... Rebi felnézett az égre, majd megragadta az ablakkeretet és felállt az ablakban. Viktor ráordított, majd lekapta. Én meg még mindig csak ültem, nem tudtam mit csinálni...azt hiszem sokkot kaptam.
- Megőrültél? - kiáltotta Viktor, miközben Rebi arcát fogta a kezei közt. Magamhoz tértem majd gyorsan oda futottam. Szorosan átöleltem Rebit, miközben a haját-hátát simogattam, próbáltam megnyugtatni.
- Khm... - jött egy hang mögülem. - Feri... - kezdte Viktor, mire csodálkozva ránéztem. - Elnézést, Fecó. Magunkra hagynál egy kicsit? - bólintottam majd kimentem.
10 perc múlva kézen fogva sétáltak le a lépcsőn ♥ ☺. Mosolyogva néztem rájuk, majd elköszöntem mindenkitől. Ahogy mentem ki, ők is jöttek utánam (gondolom, Viktor is ment haza), még egyszer hátrapillantottam, éppen egy csókot nyomtak egymásnak.
Engem is mélyen érintett, hogy Kati néni elment tőlünk...
Rebi már napok óta ki sem mozdult a házból, láttam. Hiszen a szomszédja vagyok, és mint minden ember, én is kiszoktam nézni az ablakon. Mostanában nem szokott találkozni azzal a csini, barna hajú lánnyal (azt hiszem Kiarának hívják). Nem szokott találkozni Lilivel (őt személy szerint ismerem). Nem szokott találkozni azzal a fiúval, akinek ilyen barnás haja van (Viktor, igen, így hívják). És nem szokott találkozni Levivel, Levit ismerem, jött hozzám ötletet kérni, hogy hogyan szedhetné fel Kiarát. Egyébként én Feri vagyok...de mindenki csak Fecónak hív.
Leugrottam gyorsan a szemközti vegyes boltba, és Viktor (felismertem) ott bandázott.
- Ööö...szia. Viktor. Ugye? - kérdeztem, és nagyon reméltem, hogy nem tévesztettem össze valaki mással.
- Ja. Lökjed, mi van? - kérdezte lazán.
- Ismered Horváth Rebekát? - kérdeztem, természetesen tudtam a választ, de attól még megkérdeztem. Láttam, hogy Viktor zavarba jött. Vajon tetszik neki Rebi? Mert én csak arról tudtam, hogy Rebinek tetszik. Mindegy.
- Ööö...ja, persze. Valami baj történt vele? - kérdezte, enyhe aggodalommal.
- Nem, erről szó sincs. - ráztam meg gyorsan a fejemet, majd hátulról valaki leszólított, hogy mennyek már be a boltba, mert elállom az utat. Gyorsan bementem, biccentettem Viktornak, hogy kövessen. Bementünk, gyorsan felkaptam kettő dobozos sört, majd tovább mondtam Viktornak. - Te tudtad, hogy Kati néni... - kezdtem, de ő csak vadul bólogatott. Gondolom tudta. - Oké, szóval. Rebi teljesen ki van bukva...nem látom őt már napok óta. Nem lehetne, hogy esetleg... - kezdtem, de Viktor megelőzött.
- Aha. Átmegyek hozzá. - mondta, én meg hálásan elmosolyodtam. Végül úgy döntöttem, hogy majd én is megyek. Jóban vagyok Rebivel... Még vettem egy 2 literes kólát meg egy pár chipset, és még pluszban egy Red Bullt. Kifizettem, majd gyorsan kifutotta az üzletből, hátha még utolérem Viktort. Szerencsémre nem mentek messze.
- Viktor! - kiáltottam. Viktor amolyan "mi van már megint, idegen akit még csak párszor láttam, azt is Rebi miatt?!" nézéssel jött oda hozzám. Unottan zsebre vágta a kezét, és mint aki szívességet tett volna, rám nézett. - Nem lenne szabad elmondanom...de akkor már mindegy. - mondtam bevezetés ként. Viktor türelmetlenül nézett rám. - Ugye tudod, hogy Rebi szerelmes beléd? - kérdeztem elcsukló hangon, és hirtelen lelki-ismeret furdalásom lett, nem szabadott volna megkérdeznem (vagyis inkább kijelentettem). Francba. Viktor vigyorogva beleivott a 7 Up-jába és végre megszólalt.
- Persze... - mondta ki lazán, én meg megkönnyebbültem. - Jártunk is...pár napig. - mondta szomorú mosollyal az arcán. Áhhháá. Én erről nem is tudtam.
- Ja, akkor oké. - mondtam, majd oda nyújtotta a kezem. - Fecó - ahelyett, hogy megrázta volna a kezem, ökölbe szorította a sajátját és "öklöztünk" egyet, miután én is így tettem. Elköszöntünk, de előtte megbeszéltük, hogy fél óra múlva, találkozunk Rebiék háza előtt.
"Ding-Dong". Csöngettünk be Rebi "házába" fél óra múlva, Viktorral. Az apukája nyitott ajtót könnyes szemmel. Ezek szerint megtudta, hogy elhunyt az anyukája.
- Szia, Fecó! - köszönt Rebi apja, kezet fogtam vele, majd Viktor is ugyanígy tett. Gabi (Gábor, Rebi apja) beengedett minket, majd mondta, hogy mennyünk fel nyugodtan Rebihez. Egyébként, Rebi és köztem 8 év van. Mindegy. "Kop-kop". Viktor bekopogott. Nem kaptunk választ. "Kop-kop". Bekopogtam. Nem kaptam választ. "Kop-kop". Kopogott be Viktor kicsit erősebben. Végre, Rebi megszólalt.
- Ha mama vagy bejöhetsz. Ha nem, akkor nem. - mondta, halkan, rekedt hangon, de tökéletesen lehetett hallani. Viktor elengedte füle mellet a mondatot és benyitottunk. Rebi a fotelén ült. Úgy ült, mintha törökülésbe lenne de az egyik lába be volt hajlítva, és azon támasztotta az állát. Könnyes volt a szeme, a sok sírástól csak úgy csillogott, egy zsepit szorongatott, és mellette egy százas zsepi csomag.
- Szia! - intettem, majd némi habozás után, leültem az ágyára. Köszönt, majd kigördült egy újabb könnycsepp, éppen beszélgettem vele, amikor Viktor lépett be a szobába. Amint észrevette, gyorsan megtörölte a szemét és azt hiszem, őszintén elmosolyodott.
- Vi...Vi...Viktor...szia! Mit keresel itt? - mondta halkan, láttam rajta, hogy kereste a szavakat. Aranyos amikor zavarba jön.
- Szia...hogy vagy? - kérdezte.
- Őszintén? Rosszul. Én tudom, hogy még él. Tudom, hogy még él mama! TUDOM! - akadt ki teljesen. - Nem hiszem el! Én ezt nem hiszem el! ÉL! Még él! - sírt. Nagyon. Majd hirtelen felállt és az ablakhoz rohant.
- Rebi! Kati néni, már...nem...él - mondtam ki nehezen. Rebi hátra fordult és egyfolytában patakoztak a könnyei.
- Rebi! Mi a francot csinálsz? Ki ne ugorj! Hallod! - indult meg felé Viktor idegesen, mivel Rebi nyitotta az ablakot. Én meg azt se tudtam mit csináljak. Lefagytam.
- Azt mondják, hogy vége, ennyi, nem él? - kérdezte egyfolytában könnyezve. - Rendben. - bólintott. - Akkor utána megyek. - mondta, az egész három másodperc alatt történt... Rebi felnézett az égre, majd megragadta az ablakkeretet és felállt az ablakban. Viktor ráordított, majd lekapta. Én meg még mindig csak ültem, nem tudtam mit csinálni...azt hiszem sokkot kaptam.
- Megőrültél? - kiáltotta Viktor, miközben Rebi arcát fogta a kezei közt. Magamhoz tértem majd gyorsan oda futottam. Szorosan átöleltem Rebit, miközben a haját-hátát simogattam, próbáltam megnyugtatni.
- Khm... - jött egy hang mögülem. - Feri... - kezdte Viktor, mire csodálkozva ránéztem. - Elnézést, Fecó. Magunkra hagynál egy kicsit? - bólintottam majd kimentem.
10 perc múlva kézen fogva sétáltak le a lépcsőn ♥ ☺. Mosolyogva néztem rájuk, majd elköszöntem mindenkitől. Ahogy mentem ki, ők is jöttek utánam (gondolom, Viktor is ment haza), még egyszer hátrapillantottam, éppen egy csókot nyomtak egymásnak.
2014. július 9., szerda
Mama ♥ Szeretlek! [szomorú történet]
Itt ülök a szobámba és sírok, nagyon sírok. Mai tevékenységeim: Kikivel találkozás, limonádézás a kávézóban, hazajövünk Kikivel, beszélgetés, nevetés, boldogok vagyunk, fura telefon hívás a kórházból, berohanás a kórházba otthagyva nálunk Kikit, látogatás, sírás, sírás, sírás, megnyugodás, Kiki elveszi a rossz gondolataimat, nevetek, telefon hívás a kórházból, nézek, nem szólalok meg, Kiki kérdezi mi bajom, sírok, bőgök, Kiki megijed és szól anyunak, sírok, anya vigasztal Kikivel együtt, sírok, sírok, sírok, vizet iszok, sírok, sírok, megmosom az arcom, lenyugodtam, megláttam egy képet, sírok, sírok...és hát, még most is. De szerintem ezekből, már kivehettétek, hogy mi történt. De, azért inkább leírom. Életem legrosszabb napja! Az egész úgy kezdődött, hogy Kikivel találkoztunk a utcánk végén.
- Szia Rebi! - vigyorgott.
- Hello.
- Akkor? Hova mennyünk? - kérdezte tőlem, mivel úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk valahova.
- Uuu, forrócsokizni! - csillant fel a szemem, Kiki értetlenül meredt rám, majd letolta a napszemüvegét, mert már fájt a szeme a naptól (?).
- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdezte, majd kitört mindkettőnkből a röhögés. Oké, igaza van. - Limonádé? - kérdezte, ezt mindketten jó ötletnek tartottuk. Én végül Kókuszos limonádét kértem. Kiki meg epreset. Finom volt ☺.
Kikivel hazajöttünk és megbeszéltük, hogy milyen volt a mai nap. Azt, hogy Viktor követett minket (Hihi). Ami eléggé vicces volt. Végül Levivel együtt jöttek utánunk, Kiki egész úton, trágár szavakat ordibált, folyamatosan hátrafordulva. Egy néni, már a rendőrséggel is fenyegetőzött. Hupsz. ☺ Hirtelen megcsörrent anyu telefonja, nem vette fel ezért én.
- Halló? - kérdeztem. Türelmesen végig hallgattam amit egy nő magyarázott. Könny szökött a szemembe, hirtelen leejtettem a telefont a földre, kicsúszott a kezemből. Köpni, nyelni nem tudtam. Elkezdtem sírni, valahonnan mélyről. Erőszakosan letöröltem arcomon , legördülő könnycseppeket. És csak álltam, mint egy fa. Nem mozdultam, nem tudom miért. Talán, mert annyira fáj. Mamát elütötte egy autó, ezt még elmondani is rossz. Mamával nagyon szoros a kapcsolatunk. Hirtelen felindulásból erőből kinyitottam az ajtót, majd elkezdtem futni, nagyon gyorsan, felkaptam egy cipőt, és futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Annyit nem mondtam, hogy "fapapucs". Csak elrohantam. Mint egy őrült. Meg sem álltam a kórházig. A szemfestékemet szét sírtam. Nem érdekel. Meg érkeztem a kórházba. Berontottam, hallottam pár "Nem tud vigyázni?" és "Maga megőrült?" beszólást. Csak futottam a portáig.
- Horváthné Katalin. - ordítottam a portásra, nem tudom mit gondolhatott, talán hogy az idegosztályról szöktem, el is hiszem, kisírt szemek és hosszú fekete csíkok az arcomon (szemfesték miatt). De mikor megkérdeztem, hogy hallja-e amit mondok, végül elmondta melyik szobában van mama. Hurrá, a hatodik emelet. A lift tömve volt, futni kezdtem, nem volt időm várni. Lihegve újra futni kezdtem. Bekopogtam mama ajtóján. Az ápolónő éppen jött ki. Mosolyogva beengedett. Mama éppen aludt, jézusom, az a látvány ami fogadott. Senkinek nem kívánom, a lába-karja be volt gipszelve, és a feje be volt kötve. Ott, azonnal kitört belőlem a sírás. Zokogva leültem az ágy mellett lévő székre, sírtam, mama kezét fogva.
Félóra múlva mama kinyitotta a szemét. És még jobban sírtam.
- Ma-ma! - mondtam sírva. Majd odahajoltam és szorosan átöleltem.
- Kis unokám! Ne sírj! - mondta, ettől még jobban sírni kezdtem. Mama megvárta, hogy lenyugodjak. Öt perc múlva erőt vettem magamon és megkérdeztem.
- Mi történt? - kérdeztem felfelé pislogva, nehogy kibuggyanjon egy újabb könnycsepp.
- Elütött egy huligán. - mondta, halkan és fájdalmasan. Ekkor nem bírtam, kirohantam a mosdóba és elkezdtem bőgni. Egy nővér jött be hozzám, miután meglátott, hogy a "vécén" összekuporodva sírok. Visszahívott mamához, lenyugodtam egy kicsit.
- Unokám! Drága unokám! Gyere ide! - mondta mama halkan. Ne, mama! Kérlek! Ne mondd azt, hogy drága unokám. Kérlek! Oda sétáltam. - Ne aggódj! Az angyalok vigyáznak majd rám odafönt. - mondta én meg elkezdtem sírni. - Viszont te vigyázz magadra... nagyon. - mondta és egy újabb, nagy könycsepp csordult le az arcomon. Mama erőtlenül letörölte az arcomat. - Szeretlek! - mondta. Majd megfogta a kezemet és lecsukta a szemét. Elaludt. Sírtam...nagyon sírtam. Alig bírtam abba hagyni. Végül este nyolcig ott voltam, végül már az ápolónő zavart el. Sírva hazamentem, becsuktam magam mögött az ajtót, anya és Kiki kérdőn néztek rám. Végül anya nyakába borulva elbőgtem magam. Anyának is néha-néha, egy-egy könnycsepp kicsordult a szeméből. Ő, ugye nem az anyukája, apa anyukája, ő meg nem volt itt. Magyarországon. Ő, állítólag még nem is tud róla. Anya átadott Kikinek, hogy ott sírjak tovább. Majd felmentünk a szobámba és mindketten sírtunk. Kiki, imádta a nagyit.
- Hé! - mondta Kiki majd letörölte a szemét. - Miért nem látjuk Pált az erdőben? - kérdezte, de meg se szólaltam. - Mert Pál ma fa. - mondta, mire hitetlenül is felnevettem. Ez nem volt vicces igazából. De Kiki igazi barát, elterelte a rossz gondolataimat mamáról. Hirtelen megcsörrent a telefonom, csak reméltem, hogy nem a kórház. Hát, tévedtem. Gyorsan kalimpáló szívvel, remegő kézzel, felvettem a telefont.
- Horváth Rebeka? - kérdezte egy mély női hang.
- I...igen. - mondtam a sírás határán. Sejtettem, hogy valami rossz lesz. És igazam is lett.
- Horváthné Katalin, ma este kilenc óra, huszonöt perckor, feladta a küzdelmet. - mondta ki. Szó nélkül kinyomtam a telefont,és elhajítottam. Nem szólaltam meg. Próbáltam feldolgozni a hallottakat. Soha nem fogom elfelejteni, mama, tudta, hogy nem fogja tovább bírni. És még elköszönt tőlem. Szeretlek Mama! átgondoltam és valahonnan mélyről, feltört a bennem rejlő sírás. Zokogtam, már csak annyira emlékszem, hogy anya jött be a szobámba, és Kikivel együtt vigasztalnak. A többi ami történt, mind homályos. Nem láttam a fájdalomtól, a sok sírástól. Végül a legfontosabb dolog miatt: Elvesztettem azt, aki számomra a legfontosabb volt. Szeretlek Mama! Már most hiányzol. ♥ ♥ ♥
- Szia Rebi! - vigyorgott.
- Hello.
- Akkor? Hova mennyünk? - kérdezte tőlem, mivel úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk valahova.
- Uuu, forrócsokizni! - csillant fel a szemem, Kiki értetlenül meredt rám, majd letolta a napszemüvegét, mert már fájt a szeme a naptól (?).
- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdezte, majd kitört mindkettőnkből a röhögés. Oké, igaza van. - Limonádé? - kérdezte, ezt mindketten jó ötletnek tartottuk. Én végül Kókuszos limonádét kértem. Kiki meg epreset. Finom volt ☺.
Kikivel hazajöttünk és megbeszéltük, hogy milyen volt a mai nap. Azt, hogy Viktor követett minket (Hihi). Ami eléggé vicces volt. Végül Levivel együtt jöttek utánunk, Kiki egész úton, trágár szavakat ordibált, folyamatosan hátrafordulva. Egy néni, már a rendőrséggel is fenyegetőzött. Hupsz. ☺ Hirtelen megcsörrent anyu telefonja, nem vette fel ezért én.
- Halló? - kérdeztem. Türelmesen végig hallgattam amit egy nő magyarázott. Könny szökött a szemembe, hirtelen leejtettem a telefont a földre, kicsúszott a kezemből. Köpni, nyelni nem tudtam. Elkezdtem sírni, valahonnan mélyről. Erőszakosan letöröltem arcomon , legördülő könnycseppeket. És csak álltam, mint egy fa. Nem mozdultam, nem tudom miért. Talán, mert annyira fáj. Mamát elütötte egy autó, ezt még elmondani is rossz. Mamával nagyon szoros a kapcsolatunk. Hirtelen felindulásból erőből kinyitottam az ajtót, majd elkezdtem futni, nagyon gyorsan, felkaptam egy cipőt, és futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Annyit nem mondtam, hogy "fapapucs". Csak elrohantam. Mint egy őrült. Meg sem álltam a kórházig. A szemfestékemet szét sírtam. Nem érdekel. Meg érkeztem a kórházba. Berontottam, hallottam pár "Nem tud vigyázni?" és "Maga megőrült?" beszólást. Csak futottam a portáig.
- Horváthné Katalin. - ordítottam a portásra, nem tudom mit gondolhatott, talán hogy az idegosztályról szöktem, el is hiszem, kisírt szemek és hosszú fekete csíkok az arcomon (szemfesték miatt). De mikor megkérdeztem, hogy hallja-e amit mondok, végül elmondta melyik szobában van mama. Hurrá, a hatodik emelet. A lift tömve volt, futni kezdtem, nem volt időm várni. Lihegve újra futni kezdtem. Bekopogtam mama ajtóján. Az ápolónő éppen jött ki. Mosolyogva beengedett. Mama éppen aludt, jézusom, az a látvány ami fogadott. Senkinek nem kívánom, a lába-karja be volt gipszelve, és a feje be volt kötve. Ott, azonnal kitört belőlem a sírás. Zokogva leültem az ágy mellett lévő székre, sírtam, mama kezét fogva.
Félóra múlva mama kinyitotta a szemét. És még jobban sírtam.
- Ma-ma! - mondtam sírva. Majd odahajoltam és szorosan átöleltem.
- Kis unokám! Ne sírj! - mondta, ettől még jobban sírni kezdtem. Mama megvárta, hogy lenyugodjak. Öt perc múlva erőt vettem magamon és megkérdeztem.
- Mi történt? - kérdeztem felfelé pislogva, nehogy kibuggyanjon egy újabb könnycsepp.
- Elütött egy huligán. - mondta, halkan és fájdalmasan. Ekkor nem bírtam, kirohantam a mosdóba és elkezdtem bőgni. Egy nővér jött be hozzám, miután meglátott, hogy a "vécén" összekuporodva sírok. Visszahívott mamához, lenyugodtam egy kicsit.
- Unokám! Drága unokám! Gyere ide! - mondta mama halkan. Ne, mama! Kérlek! Ne mondd azt, hogy drága unokám. Kérlek! Oda sétáltam. - Ne aggódj! Az angyalok vigyáznak majd rám odafönt. - mondta én meg elkezdtem sírni. - Viszont te vigyázz magadra... nagyon. - mondta és egy újabb, nagy könycsepp csordult le az arcomon. Mama erőtlenül letörölte az arcomat. - Szeretlek! - mondta. Majd megfogta a kezemet és lecsukta a szemét. Elaludt. Sírtam...nagyon sírtam. Alig bírtam abba hagyni. Végül este nyolcig ott voltam, végül már az ápolónő zavart el. Sírva hazamentem, becsuktam magam mögött az ajtót, anya és Kiki kérdőn néztek rám. Végül anya nyakába borulva elbőgtem magam. Anyának is néha-néha, egy-egy könnycsepp kicsordult a szeméből. Ő, ugye nem az anyukája, apa anyukája, ő meg nem volt itt. Magyarországon. Ő, állítólag még nem is tud róla. Anya átadott Kikinek, hogy ott sírjak tovább. Majd felmentünk a szobámba és mindketten sírtunk. Kiki, imádta a nagyit.
- Hé! - mondta Kiki majd letörölte a szemét. - Miért nem látjuk Pált az erdőben? - kérdezte, de meg se szólaltam. - Mert Pál ma fa. - mondta, mire hitetlenül is felnevettem. Ez nem volt vicces igazából. De Kiki igazi barát, elterelte a rossz gondolataimat mamáról. Hirtelen megcsörrent a telefonom, csak reméltem, hogy nem a kórház. Hát, tévedtem. Gyorsan kalimpáló szívvel, remegő kézzel, felvettem a telefont.
- Horváth Rebeka? - kérdezte egy mély női hang.
- I...igen. - mondtam a sírás határán. Sejtettem, hogy valami rossz lesz. És igazam is lett.
- Horváthné Katalin, ma este kilenc óra, huszonöt perckor, feladta a küzdelmet. - mondta ki. Szó nélkül kinyomtam a telefont,és elhajítottam. Nem szólaltam meg. Próbáltam feldolgozni a hallottakat. Soha nem fogom elfelejteni, mama, tudta, hogy nem fogja tovább bírni. És még elköszönt tőlem. Szeretlek Mama! átgondoltam és valahonnan mélyről, feltört a bennem rejlő sírás. Zokogtam, már csak annyira emlékszem, hogy anya jött be a szobámba, és Kikivel együtt vigasztalnak. A többi ami történt, mind homályos. Nem láttam a fájdalomtól, a sok sírástól. Végül a legfontosabb dolog miatt: Elvesztettem azt, aki számomra a legfontosabb volt. Szeretlek Mama! Már most hiányzol. ♥ ♥ ♥
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)